Ramana Maharsi

About

  „A Szív-lótuszban tiszta és változás nélküli tudatosság lakozik az Önvaló alakjában. Amikor az ego megsemmisül, akkor az Önvaló e tudatossága elhozza a lélek megszabadulását.”

  „A Szív-lótuszban tiszta és változás nélküli tudatosság lakozik az Önvaló alakjában. Amikor az ego megsemmisül, akkor az Önvaló e tudatossága elhozza a lélek megszabadulását.”

 

Bhagaván Srí Ramana Maharsi (India, Tirucsuli, 1879december 30. hajnali 1 óra – India, Tiruvannámalai, 1950április 14. 20.47) az egyik legismertebb advaita mester, bölcs, szatguru.

1879-ben született Dél-Indiában, néhány nappal karácsony után.

Ez az érdekes egybeesés jellemezte azt a napot is, amelyen elhagyta a földi világot: 1950. április 14-e nem sokkal az akkori nagypéntek után esett,  halálának pillanatában hullócsillag volt látható, amely megfigyelhető volt szinte egész Indiában. Srí Ramana vonakodott attól, hogy követõi egyáltalán megünnepeljék születésnapját. A következõ verset írta errõl:

Te, ki megünnepelnéd a születés napját, keresd elõször azt, honnan születtél. Az ember igaz születésnapja az, amikor belép Abba, mely meghalad születést s halált - ez pedig az örök Lét.

Az embernek legalább születésnapján gyászolnia kellene amiatt, hogy belépett e világba (szamszárába). Büszkélkedni vele és ünnepelni azt olyan, mintha gyönyörködnénk egy hullában, miután felékesítettük. Ha valaki Önvalója után kutat és eggyé válik Azzal, arról kijelenthetjük, hogy bölcs.

„Igaz születésnapja” tizenhat éves korában érkezett el.

 

Õ maga így számol be errõl:

„Az életemben bekövetkezõ hatalmas változás mintegy hat héttel azelõtt történt, hogy örökre elhagytam Madurát. Egészen hirtelen jött, amint nagybátyám házának elsõ emeleti szobájában ültem. Nagyon ritkán voltam beteg, és aznap sem volt semmi baj az egészségemmel, mégis egy hirtelen, heves halálfélelem lett úrrá rajtam. Egészségi állapotom nem adott erre okot, és én nem akartam felelõssé tenni érte, sõt azt sem próbáltam kitalálni, hogy vajon van-e bármilyen alapja félelmemnek. Egyszerûen azt éreztem, hogy meg fogok halni, majd elkezdtem gondolkodni, mit is tehetnék. Fel sem ötlött bennem, hogy orvoshoz forduljak vagy rokonaimtól, barátaimtól kérjek segítséget. Éreztem, hogy magamnak kell megoldanom a problémát, akkor és ott.

A halálfélelem sokkja befelé vezette az elmémet, és a következõket mondtam magamban anélkül, hogy valójában megfogalmaztam volna a szavakat: „Hát eljött a halál. De mit jelent ez? Mi az, ami meghal? A test hal meg.” 

S azonnal eljátszottam a halál megtörténtét: mereven kinyújtott végtagokkal lefeküdtem, mintha a tetszhalál állapotában lennék, és halottnak tettettem magam, hogy nagyobb valóságot adjak a vizsgálódásnak. Visszatartottam a lélegzetemet, és összeszorítottam ajkaimat, hogy hang se hagyhassa el a számat, hogy se az „én” szót ne tudjam kiejteni, se mást. 

„Rendben hát - mondtam magamban -, ez a test meghalt. A tetemet elszállítják majd és elhamvasztják, ám a test halálával én is meghaltam-e? Vajon a test-e az én? A test csendes és érzéketlen, de én személyiségem teljes erejét érzem, sõt még az »én« hangját is hallom magamban, a testtõl függetlenül. Tehát én a Szellem vagyok, ami meghaladja a testet. A test meghal, de az azt meghaladó Szellemhez nem férkõzhet a halál. Ez azt jelenti, hogy én a halhatatlan Szellem vagyok.”

Ezek nem puszta gondolatok voltak, hanem az egész elevenen keresztülvillant rajtam, mint az élõ igazság, amelyet közvetlenül felfogtam, majdnem minden gondolkodás nélkül. „Én” valami nagyon valós voltam, az egyetlen valós dolog jelenlegi állapotomban, és a testemmel kapcsolatos minden tudatos aktivitás erre az „énre” összpontosult. 

Ettõl a pillanattól kezdve az „én” vagy az Önvaló valami hatalmas vonzerõ által önmagára irányította figyelmét. A halálfélelem egyszer s mindenkorra eltûnt, és a feloldódás az Önvalóban innentõl fogva töretlenül folytatódott. 

Más gondolatok felbukkanhattak és eltûnhettek, mint a különbözõ hangjegyek, de az „én” fennmaradt, mint a fundamentális sruti-hang, mely minden egyéb hangnak az alapja, és amely minden egyéb hanggal együtt zeng. A test lehetett beszéddel, olvasással vagy bármi mással elfoglalva, én mindig az „énre” összpontosítottam. Ezt a válságot megelõzõen nem volt tiszta érzékelésem Önvalómról, és nem is vonzódtam hozzá tudatosan. Nem éreztem iránta észrevehetõ vagy közvetlen érdeklõdést, még kevésbé szándékoztam folyamatosan benne idõzni.

[...] Nem voltam pesszimista: mit sem tudtam az életrõl, nem voltam tisztában vele, hogy az szomorúsággal teli. Nem is az a vágy mozgatott, hogy elkerüljem az újraszületést, keressem a megszabadulást, vagy akár hogy elérjem a szenvedélytelenséget vagy a megváltást. Azelõtt nem olvastam könyveket, kivéve a Periapuránamot és a Bibliát, valamint részleteket Thájumánavartól és Théváramtól. Ísvaráról alkotott fogalmam hasonló volt a puránákban találhatóhoz, és sohasem hallottam Brahmanról, a szamszáráról és az ehhez hasonló dolgokról. Nem tudtam még, hogy létezik egy Lényeg vagy személytelen Valóság, mely mindennek alapját alkotja, s hogy ettõl sem Ísvara, sem én nem különbözünk. Késõbb, Tiruvannámalaiban, amikor a Ribhu Gítát és más szent iratokat hallgattam, megtanultam mindezt, és ráébredtem, hogy a könyvek elemzik és megnevezik azt, amit én intuitíven megéreztem elemzés és nevek nélkül. A könyvek nyelvén úgy írhatnám le azt az állapotot, amelyben a felébredés után idõztem, mint a suddha manaszt, a vidnyánát vagy a megvilágosodott intuícióját.”

A tizenhat éves fiú "meghalt", hogy sohase legyen ugyanaz többé, aki volt. Abban a pillanatban felismerte testének múlandóságát és az Univerzummal való azonosságát.

Nem sokkal ezután belsõ parancsnak engedelmeskedve elhagyta a szülõi házat, és Tiruvannámalaiba, a szent Arunácsala hegyhez ment, hogy egész hátralévõ életét ott töltse.

A Vörös hegyhez, melyet Siva, a hindu mitológia egyik fõ istensége megtestesülésének tartanak. Miután zsebében néhány rúpiával - melyet az utazásra vitt - örökre elhagyta otthonát, a hegy lábánál fekvõ városkába, Tiruvannámalaiba való megérkezése után soha többé nem érintett pénzt.

Az Arunácsalához való megérkezése után Bhagaván az üdvösség ragyogásába merült, alig véve tudomást testérõl. 

Egy ideig a tiruvannámalai nagytemplomban, a hegy körüli szentélyekben vagy ligetekben élt, majd hosszú idõre a hegyen lévõ barlangokba költözött. Sokáig egyáltalán nem is beszélt, ha kérdezték, olykor írásban válaszolt. Azon kevesek közé tartozott, akik megvilágosodásuk ellenére nem mondtak le az írásról, jóllehet írásos hagyatéka nem nagy terjedelmû. Mûveinek zömét versei teszik ki, amelyek nagy részét követõi kérésére szerezte. Emellett meg kell még említenünk fordításait és a vele való beszélgetésekrõl készült feljegyzéseket is.

Évek múltán a hegy lábánál épült fel körülötte egy ásram. Srí Ramana Maharsi  soha nem hagyta el többé a szent hegyet, mely ellenállhatatlanul magához vonzotta õt. Jelenlétének hatására még évtizedekkel halála után számos keresõ látogat el a világ minden tájáról a Srí Ramanásramba és az Arunácsalához.

A hegyhez fûzõdõ kapcsolatára a bensõséges szeretet (bhakti) volt jellemzõ,  Bhagaván számára az Arunácsala magát az Önvalót jelenti.

Néhány szóban a szent hegy fontosságáról:

„Az Arunácsalát a legõsibb idõktõl kezdve a megnyilvánult Sivának tartották. Ez a középpontja a legtisztább és legesszenciálisabb tannak, az advaitának, és annak a szellemi útnak, mely hozzá tartozik. Ez minden ösvény közül a legközvetlenebb, amit úgy neveznek, Ön-kutatás. [...] Az Arunácsalánál tanított Siva az õsidõkben Daksinámúrtiként, egy ifjúként, akit idõsebb tanítványok vettek körül. Csendben adta át nekik a tudást, mivel a szívre gyakorolt közvetlen hatás a tiszta advaita tanok természetes velejárója.”

 

Arunachala Om

https://www.youtube.com/watch?v=D9AsuyeB4e4

 

A nyugati világ Paul Brunton magyarul is megjelent könyvéből, az „India titkaiból” ismerte meg. Ezt követően rengeteg nyugati is ellátogatott hozzá, hogy megtapasztalja az Önvalót. A tanítványait folyamatosan ezen Önvaló állandó megtapasztalására ösztönözte, melynek két módja van: 

első az önkutatás a „Ki vagyok én?” kérdés feltevésével, a második az önátadás.

A nyugatiak számára egyik legismertebb tanítványa a lakhnaúi H. W. L. Poonja (H. V. L. Púndzsa), azaz Papaji (Pápádzsí), valamint Srí Niszargadatta Maharádzs.

 

Srí Ramana elsõsorban csendben tanított, bár idõnként válaszolt a követõk kérdéseire. Nem tanított semmiféle filozófiát, de úgy érezte, hogy a hindu hagyomány advaita védántának nevezett ága azt a felismerést írja le, melyet õ is átélt. 

Tanításai saját tapasztalatainak és felismerésének kifejezése. Maharsi arra buzdította a keresõket, hogy találják meg önmagukat az Ön-kutatásnak nevezett módszer segítségével.

"Ahogy a gondolatok felmerülnek, az embernek meg kell figyelnie, ki az, aki számára megjelennek."

Amikor kérdést intéztek hozzá, gyakran válaszolta:

"Találd meg, ki az, aki tudni akarja!"

Srí Ramana hangsúlyozta, hogy az Ön-kutatás "közvetlenül az Ön-felismeréshez vezet azáltal, hogy elmozdítod az akadályokat, melyek miatt azt gondolod, hogy még nem ismered Önmagadat."

Arra vezette rá tanítványait, hogy "Elõször azt találd meg, ki vagy… Ez egyszerûen tapasztalás. A létezés állapota mindig, itt és most is jelen van.

Lényegtelennek találta a természetfeletti képességek megszerzését.

„Ki vagyok én? Honnan származom én?

Ha megtalálod a forrást, akkor eléred az Abszolút Tudatosság állapotát.”

 

Srí Ramana egészségi állapota élete vége felé erõsen megromlott, s rák támadta meg, mely végül halálához vezetett. Jelenléte és nyugalma mindvégig töretlen maradt, és mindig részvéttel fordult azok felé, akik a világ különbözõ tájairól felkeresték. Még amikor ahhoz is túl gyenge volt, hogy felüljön, akkor is ragaszkodott hozzá, hogy láthassák õt, nem akarván csalódást okozni a nagyszámú látogatónak, akik lassan haladtak el elõtte, hogy néhány másodpercet a jelenlétében tölthessenek. A test elmúlását nem tekintette az útmutatás végének. 

Halála elõtt így szólt az õt sirató követõkhöz: „Azt mondják, meghalok, de nem megyek sehová. Hová is mehetnék? Itt vagyok.”

Még halála napján is ragaszkodott ahhoz, hogy láthassák õt az ásramba érkezõk. Amikor már minden mozdulat merõ fájdalom volt, megkérte segítõit, hogy ültessék fel. A halálnak semmi jelét nem lehetett látni, csak azt, hogy az utolsó lélegzetet nem követte újabb. Abban a pillanatban hatalmas csillag haladt át lassan az égbolton, majd eltûnt az Arunácsala csúcsa mögött.

 

Utolsó tanítása a halálos ágyán itt megtekinthető:
https://www.youtube.com/watch?v=BfQM9BqzKKE

 

Az utolsó tanítás szövege:

Karma hetu. Ha odaadó szolgálatot végzünk, egy másik természetre teszünk szert, ha pedig az érzékek kielégítése érdekében cselekszünk, az eredmény (nem hallható)..

Az alapján kapjuk a testünket, hogy milyen természettel voltunk kapcsolatban,

Karanam guna-sango’sya sad-asad-yoni-janmasu.

Ezért mindig keresnünk kell a jó társaságot, a bkahták társaságát, így az életünk sikeres lesz.

Jnana. Ha jó társaságban vagyunk, akkor gyakoroljuk a tudást.

Ez a társaság lényege. Egy embert a társasága alapján lehet megítélni.

Ha tehát lehetőségünk van a bhakták társaságában lenni, a jellemvonásaink, a természetünk (nem jól hallható)..

A Srimad-Bhágavatam hallgatása, megbeszélése által a rajo-guna, a tamo-guna visszaszorul, és csak a szattva-guna marad.

Nasta prajesv athadresu nityam bhagavata-sevaya

Ha a szattva-guna jelen van, a tamo-guna nem tud ártani nekünk.

Ezért annyira lényeges a varnásrama-dharma, amely által az emberek a szattva-gunában tudnak maradni.

Tamo-guna, rajo-guna, rajas tama bhava,

Növeli a vágyat és a mohóságot, amelynek hatására az élőlény belebonyolódik az anyagi világ számtalan létformájába.

Az nagyon veszélyes. Ezért kell felemelni őket a szattva-gunába, úgy, hogy megszilárdítjuk a varnásrama-dharmát.

Hogy lehet az embereket felemelni a szattva-gunába?

A bráhmanikus tulajdonságok által.

Légy nagyon tiszta és rendes.

Kelj fel kora reggel, vegyél részt a mangala-áratin, és így maradj a szattva-gunában.

Egy tiszta bhakta teste és érzékei csak az Úr elégedettsége érdekében cselekszenek, ezért transzcendentálisak, s az Istenség legfelsőbb Személyisége visel gondot rájuk.

Mivel a tiszta bhakta ráébredt eredeti helyzetére, mindig szamádhiban van, ami a jóga legtökéletesebb állapota.

Mivel tudata teljesen elmerül az odaadó szolgálatban, nem törődik azzal, hogy mi történik a külső testtel.

Az Úr a bensőséges bhaktája minden pillanatában, még a legnehezebb helyzetben is, az Úr Speciális kegyét látja megnyilvánulni.

 

Néhány válasza a kérdésekre:

 

Hogyan vélekedik a Maharsi a hatha jógáról vagy a tantrikus gyakorlatokról?

A Maharsi nem bírálja az egyik létezõ módszert sem. Mindegyik megfelelõ az elme megtisztítására. Egyedül a megtisztult elme képes felfogni a Maharsi tanítását és kitartani gyakorlása mellett.

 

Hogyan lehet uralmunk alá vonni az elmét?

Vajon egy tolvaj elárulja magát? Vajon az elme megtalálja önmagát? Az elme nem keresheti az elmét. Nem veszel tudomást arról, ami valós, ragaszkodsz az elméhez, ami valótlan, és ezzel egyidejûleg próbálod megtalálni, mi az. Jelen volt az elme alvás közben? Nem. Most viszont itt van. Ebbõl következik, hogy nem állandó. Megtalálhatod-e vajon az elmét? Az elme nem te vagy. Te azonban úgy véled, az elme vagy, s ezért azt kérdezed tõlem, miképpen tudod uralmad alá vonni. Ha létezne, uralmad alá lehetne vonni, ám nem létezik. Értsd meg ezt az igazságot a kutatás segítségével. A valótlanságot keresni meddõ próbálkozás. Keresd hát a valóst, azaz az Önvalót! Ezen a módon uralkodhatsz az elmén. Csupán egyetlen Valós dolog létezik!

 

Mi ez az egyetlen Valós dolog?

Az, ami létezik. A többi pusztán látszat. A sokféleség nem a valós természete. Olvassuk a papírra nyomtatott betûket, ám elfeledkezünk a papírról, ami a háttér. Ehhez hasonlóan, megragadnak bennünket az elme megnyilvánulásai, és elfeledkezünk a háttérrõl. Kinek a hibája ez?

 

Hogyan érhetem el az Önvalót?

Az Önvalót nem elérjük. Ha elérendõ lenne, az azt jelentené, hogy nincs itt és most jelen, s hogy el kellene nyerni. Amit újonnan kapsz, azt el is fogod veszíteni, tehát nem lesz állandó. Ami nem állandó, arra nem érdemes törekedni, tehát én azt állítom, hogy az Önvalót nem elérjük. Te vagy az Önvaló, te már Az vagy. A helyzet az, hogy tudatlan vagy üdvös állapotod felõl. A tudatlanság közbelép, és fátylat von a tiszta üdvösség elé. A kísérletek csupán e tudatlanság eloszlatására irányulnak. A tudatlanság hamis tudásból áll. A hamis tudást pedig az okozza, hogy az Önvalót tévesen azonosítod a testtel, az elmével és a többivel. Ennek a téves önazonosságnak távoznia kell, és akkor ami marad, az az Önvaló.

 

Hogyan láthatjuk meg Istent?

Belül. Ha az elmét befelé fordítjuk, akkor Isten belsõ tudatosságként megnyilvánul.

Isten mindenben jelen van, minden dologban, amit magunk körül látunk. Azt mondják, mindenben Istent kellene látnunk.

Isten mindenben jelen van, a látóban is. Hol máshol lehetne Isten látható? Kívül nem találhatunk rá. Belül kell éreznünk. Hogy lássuk a dolgokat, ahhoz szükséges az elme. Meglátni azokban Istent - ez elmemûködés, ami viszont nem valós. A belsõ, elmétõl megtisztított tudatosságot érezzük Istennek.

Mi a Szív?

A Szív a meditáció helye.

A Szív az Önvaló középpontja, az Önvaló pedig a középpontok középpontja. A Szív a lelki centrumot képviseli, nem pedig a testit.

 

Mi az az egyetlen dolog, amit megismerve minden kétségünk eloszlik?

Ismerd meg a kételkedõt! Ha a kételkedõt megragadtad, akkor nem merülnek fel kétségek. [...]

 

Mi ennek a módszere?

A „Ki vagyok én?” kutatás.

*[...] A Biblia azt mondja, hogy „Légy csendben, és tudd: Isten vagyok.” A csendesség az egyedüli kívánalom az Önvaló Istenként való felismeréséhez.

 

Vajon a Nyugat megérti-e valaha ezt a tanítást?

Az idõ és a tér nem kérdés. A megértés az elme érettségétõl függ. Mit számít, hogy az ember Keleten vagy Nyugaton él?

 

Srí Ramana 1947-ben írta utolsó verseit, egyik jeles követõje, Szúrí Nágammá kérésére. Ezek igen tömör formában foglalják össze tanítását:

 

Öt versszak az Önvalóról

(Ékátma pancsakam)

1. Elfelejtkezve az Önvalóról,

Az ember a testnek véli önmagát,

Számtalan születésen keresztülmegy,

Végül visszaemlékezve az Önvalóvá válik,

Ami ahhoz hasonló csupán,

Mint amikor felébred egy álomból,

Amelyben átvándorolt az egész világon.

 

2. Mindig az Önvaló vagyunk.

Aki felteszi magának a „Ki vagyok én?”

S a „Hol vagyok én?” kérdést,

Az olyan, mint az önazonosságát

És hollétét vizsgáló ittas ember.

 

3. A test az Önvalóban létezik.

Aki mégis az hiszi,

Hogy az Önvaló az élettelen testen belüli,

Az hasonlatos ahhoz a nézõhöz, aki úgy gondolja,

Hogy a vásznat, melyre a kép kivetül,

A mozgókép tartalmazza.

 

4. Létezik-e az ékszer az arany nélkül?

Létezik-e a test az Önvaló nélkül?

„Én a test vagyok” - véli a tudatlan,

Míg a megvilágosodott tudja: „Az Önvaló vagyok.”

 

5. Egyedül az Önvaló, az Egyetlen Valóság

Létezik örökkön-örökké.

Ha hajdanán az Elsõ Tanító

Néma csendben nyilvánította ki,

Ki képes azt felfedni beszéddel?

 

Srí Ramana Maharsi 40 versszak a valóságról, részlet:

 

„ Minden vallás 3 létezőn alapul;

Az Egyénen, Istenen, és a Világon.

Hogy az egy hárommá válik?

S hogy a három mindig három?

Azt csupán az mondja, kiben az Ego él.

Elveszíteni az Én-t, és az Önvalóban tartózkodni,

A Legfelsőbb állapot.”

 

Legismertebb tanítványa, Papaji tanításának összegzése:

 

Nincs tanítás, nincs tanító, sem tanítvány.

Hogy miért vagyunk ma itt?

Hogy megtudd, ki vagy!

Hagyj fel a kereséssel!

 

Srí Ramana Maharsi életérõl és tanításáról bõvebben:

Bhagaván Ramana

Srí Ramana Maharsi (1879-1950)

 

Srí Ramana Maharsi életérõl és tanításáról magyar nyelven megjelent művek:

 

Sri Ramana Maharshi: Abszolút tudatosság. Arunachala Könyvek, Budapest, 1998.

Nyílegyenes ösvény. Srí Ramana Maharsi tanításai. Stella Maris, Budapest, 1998.

Az Arunachala szentje. (Színes, angolul beszélõ, feliratos videofilm.) Arunachala Könyvek, Budapest, 1999.

Paul Brunton: India titkai. 1999. h. n. Geopen.

Arthur Osborne: A szent hegy bölcse és Sri Ramana Maharshi: Negyven versszak a Valóságról. (Egy kötetben.) Arunachala Könyvek, Budapest, 1999.

Srí Ramana Maharsi: Oltalmazó útmutatás. Kötet, Nyíregyháza, 2001.

India misztikája. Az egység tanítói (antológia). Filosz, Budapest, 2002. Második, javított kiadás: 2013.

Srí Ramana Maharsi: Abszolút tudatosság. (Második, átdolgozott kiadás.) Filosz, Budapest, 2003.

Srí Ramana Maharsi: Tudatos halhatatlanság. Filosz, Budapest, 2005.

Az Arunachala szentje. (Színes, angolul beszélõ, feliratos DVD.) Filosz, Budapest, 2006.

Srí Ramana Maharsi összes mûvei. Prózai mûvek, költemények, fordítások. Filosz, Budapest, 2006.

Szúri Nágammá: Levelek Srí Ramana Maharsi ásramjából. Filosz, Budapest, 2007.

Arthur Osborne: Az Önismeret ösvénye. Srí Ramana Maharsi élete és tanítása. Filosz, Budapest, 2011.

Guru Ramana. Srí Ramana Maharsi élõ jelenléte. Visszaemlékezések. (Színes, feliratos DVD.) Filosz, Budapest, 2011.

 

A Sri Ramanasramam hivatalos honlapjawww.sriramanamaharshi.org

Magyar nyelvű oldal: www.arunacala.hu